
WOLBROOK London egyik legrégebbi, még ma is működő csatornája az 1830-as években épült. Ez az alagút egyben a Walbrook folyó maradványa is, amely annak idején egyedüli jelentős vízfolyásként haladt keresztül az erődítménnyé kiépített városfalak alatt. A folyó már a római korszakban eltűnt, átadva helyét a szennyvíz nyíltszíni elvezetésének. A térségben lévő talajvíz - feltehetően ugyanazok a források, melyek egykor a Walbrook folyót táplálták - utat talált magának az alagút téglafalán át, melyek kis vízsugarak formájában duzzasztják a csatorna vízét.

A Walbrook (vagy más néven London Bridge Sewer) ódon csatornája nem csak szennyvíz elvezetésére szolgál, hanem, miként a bal oldali falon is látható, a korszerű telekommunikáció vezetésére is kiválóan alkalmas. Ez más alagutak falán is megfigyelhető.

FLEET A Fleet folyót már 1765-től kezdték fokozatosan lefedni, ekkor kezdte meg folyóból szennyvízcsatornává való átalakulásának hosszú folyamatát.

A Fleet folyó két, egyenként 3,65 m magas téglaalagútba ágazik ketté, nem messze a Szent Pál katedrálistól. A Temze egyik mellékfolyójaként a belváros alatt halad, a szennyvízcsatorna-rendszerrel a 19. században kötötték össze.

A fenti képeken is a Fleet folyó látható. Valaha még a rómaiak is halásztak a vízéből, mára azonban London leghosszabb szennyvízcsatornája, mely fölött naponta egy millió ember közlekedik.

A fő Fleet csatorna balra fent látható, a boltívek alatt

Egy oldalági csatorna önti tartalmát a Fleet folyóba. A lámpát tartó alak mögött látható Sir Christopher Wren, a híres angol építész 1676-ban épült Fleet hídjának kőkonstrukciója. 1924-ben téglával borították be, de mögötte a híd teljes épségében megmaradt.

Bukógát, Fleet folyó

A Fleet két alagútja egyesül a Holborne viadukt közelében. Jobbra egy ellenőrzőnyíláshoz vezető bejárat látható.

A Fleet folyó a Temzébe való torkollása előtt. Az apály és dagály között 7 (!) méteres a különbség. A képen a víz 1,2 méter és a 4,5 méter magas kamrát egy órán belül színültig megtölti.

A csatorna kis rákoknak is otthona

WESTBOURNE A Westbourne folyó a Hyde Park alatt. A többi londoni folyóhoz hasonlóan sorsát ez a vízfolyás sem kerülhette el: 1834 és 1856 között lefedésre került.

A Westbourne folyó ebben az óriási csőben halad át a Sloane Square metróállomás bejárata fölött.

Ritka látvány: a Westbourne folyó (Ranelagh csatorna) lejtetése a metró miatt

Összefolyás

TYBURN

A fenti képeken a Tyburn folyó látható, egyes szakaszai a Buckingham palota alatt húzódnak

A Tyburn folyó további részletei

Betápláló csatorna a Tyburn folyóba

A 19. század korai szakaszából való csatorna, amely a Tyburn végső szakaszához csatlakozik. Jól látható a felrakodott mészkő a csatorna falán.

A Tyburn folyó déli szakasza, a Temze torkolatának közelében. Normál körülmények között a szennyvíz az alagút közepén húzódó vájatban folyik.

A Tyburn folyó jelentős részét lefedték a 19. században, azonban néhány helyen (mint például itt) szabadon hagyták. A fal két oldalán fent látható kőpadka mutatja, hogy a falak eredetileg nem csatlakoztak tetőhöz. A folyónak ezt a részét 1924-ben fedték le.

A Tyburn egyik becsatlakozó ága

EGYÉB CSATORNÁK Csatorna a Clapham High Street alatt

Viktoriánus korban épült esővíz-elvezető csatorna